Bringa-napló 2013

(Tavalyi napló) Ezennel megkezdem a 2013-as bringás idényt. Ugyan az időjárás még nem a legjobb, de szépen süt a Nap, és ez a 9 fok így március elején elégedettségre adhat okot. Persze jobban szeretek rövidnadrágban és pólóban tekerni, de annak is hamarosan eljön majd az ideje.

Most egy erőfelmérő, laza 20 km-es tekerést terveztem, amit végre is hajtottam. Oda 10, és vissza is 10 kilométer, szóval csak a környéken járattam meg a biciklit. Odafelé hátszelem volt, míg visszafelé ellenszélben tekertem. 56 perc alatt jártam meg az utat, ami természetesen sehol sincs a nyári formámhoz képest, de nem rossz ez így március elején. Főleg úgy nem, hogy az elmúlt négy hónapban nem bicikliztem.

A következő hónapokban – úgy október magasságáig – viszont sok biciklitúrát tervezek. Tavaly 1413 km-t tekertem. Idén 2000 km a cél. Ezzel elég magasra teszem a lécet, de azért nem olyan elérhetetlen az a 2000 km. Főleg a hosszú, egész napos túrákat élvezem, így jönnek majd szépen sorban a “százasok”. 100, 130, 150, és a 180 km-es túra útvonala is megvan már, csak teljesíteni kell majd őket.

A lényeg az, hogy megkezdtem a szezont, és szokás szerint ide írom majd a 20 km-nél hosszabb túrák listáját.

Március:

20 km – 56 perc

21 km – 56 perc

Április:

30,5 km – 80 perc

33 km – 81 perc

36 km

120 km

Május:

30 km – 77 perc D

55 km – B

42 km – A

Június

33,8 km – 86 perc (gyenge idő)

33,2 km – 83 perc

Július

21 km

99 km

98 km

32,8 km – 78 perc, új rekord, szélben

160 km

43,3 km – 116 perc

20 km – 46 perc (új rekord)

30,4 km – 74 perc

40 km

53,7 km – 134 perc (új rekord) /33 fok/

127,5 km

Augusztus

30,3 km – 68 perc

36,5 km – 93 perc

33,5 km – 82 perc

54 km – 134 perc

25,3 km – 58 perc – szél

115 km

30,3 km – 72 perc – erős szél

81 km

32,8 km – 77 perc – erős szél

98 km – nagyon erős szél (20-30 km/h)

38 km

Szeptember

33 km

42,8 km – 105 perc

33 km – 77 perc

43 km

30,4 km – 69 perc – erős szél

30,3 km – 72 perc – erős szél

Október

26,3 km – 61 perc

54 km – 134 perc

95 km

30 km – 76 perc – erős szél

November

32,6 km – 77 perc

Advertisements
Kategória: sport
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Bringa-napló 2013 bejegyzéshez

  1. Andi szerint:

    Hajrá!

  2. Böszi szerint:

    Jó magam is 1500-2000 kilométert tervezek idénre. Hajrá! 🙂

  3. cefetke szerint:

    Azt is leírod, merre tekersz? Érdekelne, gyűjtöm ugyanis az inspirációt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s