Boszorkányvadászok

Jancsi és Juliska túlélte a vasorrú banyával való találkozást, és felnőtt korukra sikerrel végezték el az OKJ-s boszorkányvadász tanfolyamot, így a film elején már szakképzett bosziirtó tesópárost alkot János és Júlia. Mivel felnőttek, így már nem lehet őket becézgetni, mert pofán vágnak valamelyik fegyver markolatával, szóval nem érdemes velük szórakozni.

Boszorkányvadászok

Az egyik német város éppen komoly boszorkány problémával küszködik, ugyanis sorra tűnnek el a városból a gyerekek, akiket tutira a környékbeli seprűszaggató bányarémképző szakkör tagjai dugtak a kemencébe. Vagy nem.

Na jó, nem árulok el vele nagy titkot, ha fellebbentem a fátylat (Na nem az oltár előtt az egyik banya fejéről, mert azért az durva lenne.): valóban a bibircsókhalmozó nyanyák rabolják a gyerekeket, így fel kell kötniük hőseinknek a gatyájukat. Elnézést. Júliának a tundrabugyiját.

A testvérpár viszont nem adja fel, és a komoly tervet forraló rohadófogú banyák után vetik magukat, hogy a sötét erdő mélyén megküzdjenek ezekkel a horrormesébe illő némberekkel.

A film bővelkedik meglepő fordulatokban, így többször is megcsodálhatjuk, ahogy a seprűszakkör jeles tanulói hajtűkanyarokat vesznek az erdő sűrűjében, miközben a gyalog utánuk rohanó boszivadászok elől próbálnak megpattanni.

Egyébként valóban van egy-két csavar a filmben, de ezeket már messziről látja a tapasztalt néző, így nem kell keresgetnünk az állunkat a földön.

Boszorkányvadászok

A Boszorkányvadászok egy könnyed kis misztikus akciófilm, amelyben nincsenek óriási színészi alakítások, és a forgatókönyv is olyan egyszerű, mint boszorkánynak a seprűn lovaglás. A sok klisé ellenére viszont legalább nem unalmas a film, és a boszorkányok tényleg úgy néznek ki, mint a mesékben: bűn rondák.

Tommy Wirkola (Náci zombik) eme rendezése nem varázsolja el a nézőket, így nem kell félnünk, hogy hozzánk is bekopogtat valamelyik banya. Értékelésem: 60%. A mesének vége mára, így zárul Desmond mókatára. Jó éjt gyereket! Álmodjatok szépeket! (Én meg megkeresem az elgurult gyógyszeremet.)

Reklámok
Kategória: film
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Boszorkányvadászok bejegyzéshez

  1. Llew szerint:

    Egyedül Famke Jannsen miatt vettem számításba, hogy meg kéne nézni, de eddig még nem került rá sor..

  2. Skate szerint:

    Jópofa írás, az már bízza. 🙂
    A film is kellemes kikapcsolódás volt.

  3. Messor On Kryel szerint:

    Több ilyet! 😀

    A film elment egy egyszernézős mozinak, helyenként vicces jelenetekel és eyecandy szempontjából sem volt rossz. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s