Magyar sorozatok DVD-n

Magyarországon már pár éve halott a sorozat-DVD-s piac, alig jelenik meg itthon valami DVD-n. Gyakorlatilag csak a Trónok harca maradt talpon az amerikai sorozatok közül. Szerintem azért ott is lenne még egy-két olyan sorozat, amelyik megélne a magyar DVD-s ugaron, de most nem ez a kérdés.

Az utóbbi években láthattunk épkézláb magyar sorozatokat is a tévében, és talán lenne igény arra, hogy DVD-n is megjelenjenek ezek az alkotások. Korábban megjelent ugyan DVD-n a Munkaügyek első és második évada, de ennyinél meg is állt a történet, a harmadik és negyedik évad már nem került fel a boltok polcaira.

Nemrég viszont megjelenhetett DVD-n a Ketten Párizs ellen című minisorozat. Nem hinném, hogy ez azt jelezné előre, hogy ezután szépen sorban jön majd a többi 2015-ös magyar sorozat is a boltok polcaira, de azt se gondolnám, hogy ne lenne az országban rajtam kívül olyan ember, aki venne magyar sorozatot DVD-n. Szavazzunk róla! Most nem csak egyet lehet választani az alábbi lehetőségek közül.

Advertisements
Kategória: DVD/BD, szavazás
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Magyar sorozatok DVD-n bejegyzéshez

  1. Lengabor szerint:

    Egyiket sem. Egyrészt azért, mert a Válótársakat nézem egyedül, esetleg valamikor az Aranyéletet bepróbálom, másrészt azért, mert szerintem a DVD eléggé elavult. Itthonra legalábbis mindenképpen. Az USA-ban és Németországban marha sok mindent kiadnak, utóbbi helyen a DVD és a Blu-ray gyakorlatilag kéz a kézben jár. Mondjuk elsősorban csak az animés dolgaikat ismerem, de nagyon gyakori, hogy eleve a DVD-kiadók (Kazé, KSM) licenszelik a sorozatot és ők is szinkronizáltatják le, aztán ha később esetleg sor kerül a tévés vetítésre, akkor a tévécsatorna is azt a szinkront “veszi kölcsön”. Na most ugye ez ott tök érthető, mert gazdaságilag sokkal jobban állnak, mint mi, a torrentet tűzzel-vassal irtják, nincs ám nCore (de cserébe van egy csomó legális online alternatíva), de ami a legfontosabb, hogy az emberek mentalitása is teljesen más, mint nálunk.
    Itt lelopnak mindent, mert egyébként is sokan csórók, még a – valljuk be őszintén – meglehetősen alacsony árú Netflix-ért sem hajlandóak fizetni, sőt hangoztatják, hogy minek adjanak érte pénzt, amikor ingyen is hozzá lehet jutni. Szánalmas az egész. Minek ide DVD? Csődbe megy a kiadó, annyit elérnek. Még lehet, hogy a Netflix is ráfarag, de ez a jövő zenéje. A digitalizálás korát éljük, nem a lemezekét. Még pár éve én is gyűjtögettem ezt-azt, de csak a helyet foglalják, a többséget úgysem nézem újra az életben sem. De ha meg is tenném, sokkal egyszerűbb pár kattintással előkeresni, mint szórakozni a lemezekkel.

  2. Flanker szerint:

    Kicsit más hangsúllyal de csatlakozom. A magyar tömegvásárló (akire a megélhetéshez szükség lenne) egyrészt sóher vagy csóró, másrészt még az elkötelezett DVD vásárlók is eltűntek, hisz nincs mit venniük. 22. csapdája. Plusz a DVD 2016-ban egy elavult formátum, egységes digitális piac nincs (mert a magyar ezért nem fizet, nyilván sarkítok), a Blue ray sose terjedt el itthon.. Sakk-matt. ÉS ezt a nemlétező kínálat tükrözi is.
    Szép volt a DVD, jó volt a DVD, de felejtsük el.

  3. Desmond Wallace szerint:

    Lehet, hogy elavult, de a semminél sokkal jobb lenne.
    Ha lenne egy mag, akik hajlandóak lennének áldozni rá, akkor talán később BD is lehetne belőlük.
    Bár engem már15-20 éve is hülyének néztek páran, hogy képes voltam pénzt kiadni VHS-ért.

    • Flanker szerint:

      Közbe eszembe jutott hogy a Dumaszínházasoknak jött ki önálló estes DVD-je: KAP, Kőhalmi, Hadházi.

  4. Desmond Wallace szerint:

    Igen, azok hirtelen egyszer csak megjelentek, de a magyar filmek is igen lassan jönnek ki DVD-n. A Dumapárbaj még mindig sehol, de pl. a Mancs már régen megjelent.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s