The Expanse 1×07

Ez se volt egy pörgős epizód, még mindig építkeznek, és már csak három rész van hátra az évadból, így biztos, hogy nem jut el a történet az első könyv végéig. Ez nem feltétlenül probléma, csak meglepett, hogy az 1×04 után ennyire lelassult a cselekmény.

Expanse 1×07

Valamiért azt hittem, hogy az első évad az első könyvet fogja feldolgozni, de úgy tűnik, hogy ez nem így lesz. Egyébként a mostani epizódnak volt talán eddig a legkevesebb köze a könyvhöz, de ez már spoileres terület.

Spoilerek nélkül még annyit írhatok itt a bevezetőben, hogy a The Expanse továbbra is szórakoztató sorozat, de – hiába van ott a remek alapanyag – eddig nem hozták ki belőle a maximumot.

Holderék mennek az Erosra, de közben két problémájuk is akad: egy potyautas és a Mars. Közben Miller próbálja túltenni magát az eseményeken, és végül úgy dönt, hogy szögre akasztja a kalapját. Avasarala pedig felkeresi Holden mamát, hogy megtudjon egy-két dolgot Holdenről.

Expanse 1×07

Dióhéjban ennyi történt ebben a részben. Akadnak tehát komoly eltérések a könyvhöz képest. A csapaton belül például teljesen mások az erőviszonyok. Holden nem az a vezéregyéniség, aki a könyvben volt, és ez a változtatás nem tetszik. Az íróknak biztos van rá jó magyarázatuk, hogy miért kell ez a belső feszültség, de én még nem látom, hogy használt volna a sorozatnak.

A potyautas szereplése nem volt túl fajsúlyos a részben, Havelock viszont ismét kimaradt az eseményekből, és úgy tűnik, hogy őt már teljesen elfelejtették az írók. Valahol egy övbéli nő karjai között lábadozik a földi.

Expanse 1×07

A változtatások ellenére is tetszik tehát a sorozat, csak azt nem értem, hogy miért kellett ennyire lelassulnia a cselekménynek. Egy picit több akcióval és lendületesebb történetvezetéssel sokkal pörgősebb is lehetne a The Expanse. Bízom benne, hogy a maradék három részre felpörgetik egy picit a dolgokat, és talán már az 1×08-ban kiderül, hogy mit találnak hőseink az Eroson, hiszen most mindannyian oda tartanak.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s