The Flash: véget ért a 2. évad

Pár hete már lement az évadzáró epizód, de talán még van egy-két ember, akit így is érdekelnek az észrevételeim. Barry a 2. évadban se maradt probléma nélkül, hiszen most a kegyetlen Zoommal kellett megküzdenie, aki egészen addig remek főellenség volt, míg fel nem fedték, hogy kit is rejt a maszk. Onnantól kezdve picit szétesett az évad, és csak helyenként talált magára a főszál.

The Flash 2×23

Ettől függetlenül a The Flash még mindig egy üde színfolt az országos kínálatban, a szuperhősös sorozatok között pedig nincs is párja a CW legnézettebb sorozatának. Spoileresen folytatom.

Egy-két apróság hiányzott ahhoz, hogy ez az évad is olyan emlékezetes legyen, mint az első volt. Ősszel Barry mellett ott volt Patty, és egészen remek volt az összhang a két fiatal között. Sajnos az évad felénél Patty távozott a városból, így a jól működő szerelmi szál is kikopott a cselekményből.

The Flash 2×22

Bár időről időre belebegtették Iris és Barry románcát, szerencsére nem erőltették ezt a szálat, és annak is nagyon örültem, hogy Irist nem tolták túlságosan előtérbe. Igaz, néha indokolatlanul is belekeveredett egy-két olyan szituációba, ahol nem sok keresnivalója volt, de nagy pozitívum, hogy nem volt idegesítő ez a karakter.

Zoom viszont nagy csalódás lett a végére. Túl sok csavart akartak történetbe iktatni az írók, és végül csak egy nagy logikai katyvasz lett belőle. bízom benne, hogy erre közben ők is rájöttek, és akkor jövőre valami maradandóbbat alkotnak.

The Flash 2×23

A fináléban Barry olyat lépett, amire nem számítottam. Persze az borítékolható volt, hogy legyőzi Zoom-ot, de azt kicsit meredeknek érzem, hogy az őt ért veszteségek miatt végül csak visszament az időbe, hogy megmentse az édesanyját.

Ezzel a lépéssel mindennek meg kéne változnia. Gyakorlatilag egy szép nagy paradoxonhoz vezetett Flash útja, amivel saját felfogásának is ellentmondott a főszereplő. Nem ismerem a képregényt, agy nem tudom, hogy ezt a húzást onnan kölcsönözték-e az írók, vagy saját ötlet, de egyelőre azt mondom, hogy nem igazán tetszik.

The Flash 2×23

Összességében azt mondom, hogy tetszett a The Flash 2. évada, de volt pár kátyú ebben a sztoriban, ami miatt nem volt zökkenőmentes az utazás az elmúlt hónapokban. A karakterek többsége még mindig szimpatikus, de az írók elkövettek pár baklövést ebben a 23 részben. Főleg az évad második felében kaptunk kevésbé átgondolt részeket, és a Föld 2 után lehettünk szemtanúi a logika halálának, de az összkép még így is jó olyan 6,5/10-re.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s