Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére

Az utóbbi években a zombik elárasztották a mozikat, de talán a tévében van a legnagyobb sikerük, hiszen ott van az AMC rendkívül népszerű sorozata a The Walking Dead, amit senkinek se kell bemutatnom. A komoly alkotások mellett azonban mindig akad olyan is, amelyben poénosra veszik a figurát. Ebből a vonalból mindenképpen kiemelkedik a Haláli hullák hajnala és a Zombieland.

Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére 01

A Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére nem lesz klasszikus példány a horror-vígjátékok között, de van benne annyi pozitívum, hogy érdemes rá szánni egy kis időt. Szerencsére ez nem egy elcseszett paródia, mint a Sétáló agyhalottak, hanem egy korhatáros zombimóka, amelyben nem az ijesztgetésen és a társadalomkritikán, hanem a poénokon van a hangsúly.

A cím alapján már sejthető, hogy mivel is lesz dolga az egyszeri nézőnek: cserkészek a zombik ellen. Ráadásul ezek a zombik nem olyan lassú élőhalottak, mint a The Walking Dead-ben, hanem igazi turbózombik, amelyek egy-két futószámban még akár az olimpián is eséllyel indulnának.

A történet a szokásos: egy kisvárost ellepnek a zombik, ahol három cserkész próbál úrrá lenni a helyzeten, miközben egy dögös rúdtáncoslány is a segítségükre siet. Innentől kezdve már a zombik is sejthetnék, hogy esélyük sincs egy kiadós vacsorára, csakhogy ők agyhalottak, így pedig nem tudnak elgondolkodni ilyen komoly kérdéseken.

Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére 02

A filmben akad egy-két gázosabb poén, néhány undorítóbb jelenet, de összességében kellemes kikapcsolódást nyújtott számomra. Simán megérte azt a másfél órát. A cserkészmegközelítésen kívül szinte semmi eredetit nem tud felmutatni ez a film, de a poénok többsége működik, így pedig nincs okom a panaszra. Nem lesz maradandó darab, de kihagyni sem érdemes. Értékelésem: 65%

Reklámok
Kategória: film
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s