X-Men: Apokalipszis

Az eljövendő múlt napjai extra jelenete már felvezette, hogy ki is lesz a következő rész főellensége, és nem mellesleg az új film címe se árul zsákbamacskát. Az alkotók ezúttal az ókori Egyiptomig nyúltak vissza, hogy rászabadítsák az emberiségre a legősibb és egyben legerősebb mutánst, akivel meg kell küzdenie a fiatal X-Mennek.

x-men-apokalipszis-01

Azt előre le kell szögeznem, hogy ezt a történetet eddig nem ismertem. Lehet, hogy a képregényben félelmetes ellenség Apokalipszis, de a filmben inkább nevetséges volt. Már a megjelenése is inkább mosolyt csal az ember arcára. Én nem igazán tudtam komolyan venni. Persze ez egy képregényfilm, de ez így se lehet kifogás.

A főellenség tehát nem volt túl nagy szám, de ennél nagyobb probléma, hogy újra ugyanazokat a köröket futotta le az X-Men, amit eddig is. Elég már az önismétlésből! Úgy tűnik, hogy Singer már nem tud újat mutatni, és állandóan a Xavier-Magneto ellentét témát piszkálgatja, de a végeredmény mindig ugyanaz.

x-men-apokalipszis-02

Csalódás. Leginkább ezzel az egy szóval tudnám jellemezni a filmet. A bevezetés lassú és unalmas, a fiatal mutánsokat nem tudták élettel megtölteni. Néhány karakternek túl nagy jelentőséget tulajdonított Singer, míg sokan elsikkadtak a mutánstömegben.

Kliséket pakolgatott egymásra, de az X-Men ennél többet érdemelt volna, de úgy tűnik, hogy nem mer elszakadni a kedvenc karaktereitől, ami azért különösen lelombozó, mert ez a világ rendkívül gazdag, és jó pár olyan mutánst van benne, akik eddig nem kapták meg a nekik kijáró játékidőt.

x-men-apokalipszis-03

Összességében azt kell mondanom, hogy az X-Men: Apokalipszis ugyan nem rossz film, de a korábbi részek fényében ez édeskevés. Néhol szórakoztató, akadnak látványos jelenetek (Higanyszál, Árnyék), de többnyire önismétlő, sablonos és közhelyes. Semmi újat nem nyújt, és még szórakoztatni is elfelejt. A játékidő pedig túl hosszú. A mutánsokat jobban szeretem, mint Amerika kapitány haverjait, de a Polgárháború sokkal szórakoztatóbb volt. Értékelésem: 65%

Advertisements
Kategória: film
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Skate szerint:

    A Polgárháborúhoz hasonlóan az Apokalipszis kora is a Marvel képregényes univerzum fontos eseménye, amely szintén nem marad következmények nélkül a többi hősre nézve sem. Ez a First Class trilógia után is hasonlóan várható lesz. Mondjuk X-Faktor a megfiatalított hősökkel, esetleg a Főnix-saga újraélesztése mellette?!

    Apokalipszis mellől az egyik legfifikásabb gonosz hiányzott, akinek segítsége sokban hozzájárult a legősibb mutáns újjászületésének elősegítéséhez. Ő Sininster. Talán a Logan-ben szerepelni fog. Nem a végleges mutáns alakjában, hanem még az emberibben. Ezt még mindig nem tudni teljesen biztosan. Még feltételezés egyelőre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s