A Lazarus-hatás

Ez a horror nem árul zsákbamacskát. Mondjuk a címet rendesen is lefordíthatták volna magyarra, de nem ezen bukott el a dolog. A történet röviden annyi, hogy van egy tudóscsapat, akik állatok felélesztésével próbálkoznak, de a kísérletek nem várt eredményt hoznak, és ebből lesz aztán a horror. Ebből lehetett volna egy feszültséggel teli filmet is forgatni, de a rendezőnek (David Gelb) ez nem jött össze.

a-lazarus-hatas

A cselekmény felvezetése még egész tűrhető volt, de utána szétesett a film. Az egy dolog, hogy semmi olyat nem kínálta, amit ne láttunk volna már már hasonszőrű alkotásokban, de a forgatókönyvre is ráfért volna egy kis újratervezés. Klisé klisé hátán.

A Lazarus-hatás leginkább olcsó ijesztgetésekkel operál, és közben a szereplőkért sem lehet izgulni, mert teljesen egysíkú karakterként lettek felskiccelve. Még Olivia Wilde se húzza ki a filmet a pokolból. Elvileg ő a főszereplő, de a karaktere nem sok dimenzióval rendelkezik.

A Lazarus-hatás egy könnyen felejthető horror. Szerencsére nem túl hosszú, így nem sok időt rabol el az ember életéből. A legnagyobb problémám az volt vele, hogy az első fele még egész korrekt módon lett felépítve, de aztán a második felére széthullik az egész, és csak az amatőr rémisztgetés marad. Értékelésem: 40%

Advertisements
Kategória: film
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s