Frequency: 7 rész után

A héten nem volt új rész, így megragadom a lehetőséget, hogy röviden értékeljem a Frequency eddigi teljesítményét. Az biztos, hogy egy remek epizóddal indult a The CW újonca, majd jött egy nagyobb visszaesés, amikor féltem is, hogy megragad ezen a szinten a sorozat. Szerencsére az 1×04-től már rátaláltak az írók a megfelelő frekvenciára, és ha továbbra se lesz probléma az arányokkal, akkor kellemes maradhat a nézőkkel a kapcsolat.

frequency-1x07-01

A két idősík (1996 és 2016) remekül kiegészíti egymást, élvezetes hallhatni a két főszereplő beszélgetéseit, miközben próbálják kideríteni, hogy ki is lehet ez a titokzatos sorozatgyilkos. A nyomozás az idővonalon is komoly nyomot hagyott, amit valahogy rendbe kéne hozni. Szerencsére erősen átívelős sorozat a Frequency, szóval szó sincs arról, hogy heti bűnözőket hajkurásznának a nyomozók. A Bővebben mögött spoileresen folytatom.

Peyton List és Riley Smith is elég jó alakítást nyújt, tehát a színészi játék terén rendben vannak a dolgok. A történet is egyre jobban összeáll, a két idősík eseményei pedig remekül kiegészítik egymást, és most nem is igazán tudnám eldönteni, hogy melyik szál tetszik jobban.

frequency-1x07-02

A családi dráma nem annyira jön be, mivel Frank és Julie egymástól való elhidegülése eléggé erőltetett, inkább csak azért van, hogy nehezebb legyen Franknek megvédenie őt a gyilkostól. Ez a szál tehát egy csöppet szappanos, főleg az új szerelmi háromszöggel/négyszöggel. Persze lehet, hogy ez csak egy kötelező CW-elem. Sokat nem von le az összképből, de azért meglennék nélküle.

Peyton List ezúttal nem csak a szépségével hódít, hanem a tehetségét is bizonyítja, ráadásul még a karaktere is elég szimpatikus számomra, így tudok neki drukkolni. A mellékszereplők közül páran még csak a főszereplők árnyékában léteznek. Különösen Gordo figurájával nem tudnak egyelőre mit kezdeni az írók, de Stan Moreno karaktere se kapott eddig túl sok dimenziót.

frequency-1x07-03

Összességében azt mondhatom, hogy a Frequency kellemes kikapcsolódást nyújt számomra, érdekes ez az idősíkokon átívelő nyomozás, és drukkolok a sorozatnak, hogy ne csak 13 részt éljen meg a The CW-n.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Frequency: 7 rész után bejegyzéshez

  1. milesteg szerint:

    Én még kitartok. A dráma súlytalansága miatt inkább csak timesinknek tűnik, de nem is ez a fő bajom. Egy példa: a nyomozó kiszúrja a gyanúsított kocsiját elindul felé jól láthatóan majd 30 méterről elkezdi jelezni, hogy rendőri akció következik. A gyanúsított komótosan megfordul a kocsival és elhajt. Ilyet egy óvodás nem csinál.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s