The Walking Dead 7×13

Az utóbbi három részt eléggé untam. Megy az időhúzás ezerrel, mindenki tisztában van vele, hogy mire megy ki a játék, az írók pedig nem tudják megfelelően kitölteni a rendelkezésükre álló játékidőt.

Most azonban hoztak egy olyan részt, ami visszaadott valamit abból, hogy milyen is az igazi TWD. Nem kell ahhoz ezerrel pörögnie a történetnek, hogy élvezhető legyen a végeredmény. Az is elég, ha nem nézik totál hülyének a nézőt. Spoileresen foyltatom.

Legutóbb egy roppant unalmas “nászúton” vett részt Rick és Michonne, most azonban a Királyság hétköznapjai következtek, és ezek az események sokkal jobban fenntartották az érdeklődésemet, mint az előző epizódok.

Persze itt is egyértelmű volt, hogy mire megy ki a játék, de most legalább jól mozgatták a karaktereket, ráadásul még egy-két drámai pillanat is akadt. Mindkét áldozatot sajnáltam, de úgy tűnik, hogy ez kellett ahhoz, hogy Morgan és Carol is újra tevékeny tagja legyen a közösségnek, akik nem akarnak pacifistát játszani ebből a zombiktól hemzsegő világban, ahol nem az élőhalottak, hanem Neganék az igazi ellenség.

Ez az epizód egy kicsit visszaadta a sorozatba vetett hitemet. 7/10-et megértek a látottak, csak az a baj, hogy egyre kevesebb izgalmas epizódot tudnak produkálni egy évadban az alkotók. Tudják ők, hogy honnan hova akarnak eljutni, de a 16 részt nem tudják elegendő tartalommal megtölteni, így sok töltelékepizódot kapunk, amelyek nem viszik előre a történetet, de még untatnak is. Ahhoz pedig nem elég tehetségesek az írók, hogy a semmit is érdekesen tálalják.

Van még három rész az évadban, és nagyon remélem, hogy nem a fináléra tartogatnak minden izgalmat.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) The Walking Dead 7×13 bejegyzéshez

  1. kissur szerint:

    Akkor lenne a legjobb, ha olyan “töltelékrészeket” kapnánk, mint anno a 3.évadban a Morganes, vagy a 4.évadban amikor Rick és Carol elmentek gyűjtögetni. Ilyen két-három szereplős gyűjtögetős, világot felfedezős epizódok. Egy félévadban 2 rész jöhetne ilyen. Igen, vannak ilyenek, csak épp nem jól írják meg őket. A 4.évadban voltak a legjobbak ezek.

    • Desmond Wallace szerint:

      Igen. Most meg látványosan az időhúzásra mennek rá.

      A 7. évad első fele: Behódolunk, majd szenvedünk külön-külön egy sort, de a félévadzáróra rájövünk, hogy lázadni kell.

      A 7. évad második fele: Keressük a fegyvereket és az új barátokat, hogy a fináléban elindulhasson a lázadás.

      Egy kis kreativitás ráférne az írókra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s