Lethal Weapon: véget ért az 1. évad

Írtam már párszor a sorozatról, így senkinek se jelenthet új infót, hogy a Lethal Weapon lett az egyik nagy kedvencem ebben az évadban. Pedig nem is akartam nézni. Kifejezetten élveztem az őszi epizódokat, majd vártam a januári visszatérést, amikor egy picit megijesztettek az írók, mivel pár rész erejéig nem hozták azt a szintet, amit az évad első felében megszoktam.

Szerencsére csak átmenetinek bizonyult a minőségcsökkenés, mert az 1×13-tól ismét erősödött a Halálos fegyver, és egymás után jöttek a 7-8/10-es részek. Az 1×17 pedig kifejezetten ügyesen vezette fel a finálét, amely arra a főszálra koncentrált, ami Riggs révén végig meghatározta az egyes epizódok hangulatát, de sose volt tolakodóan hangsúlyos.

A 18 rész alatt hol a viccesebb, hol a komolyabb arcát mutatta a Lethal Weapon, és mindkettő remekül állt ennek az újoncnak. A két főszereplő nagyon jól működik együtt, a sorozat fő ereje egyértelműen bennük rejlik, a heti ügyeket sose vitték túlzásba, egyszerűen csak asszisztáltak a két főszereplő karakterépítésének.

A mellékszereplők túlnyomó többsége is csak néha tudott kibújni Riggs és Murtaugh árnyékából, ami kifejezetten jó döntés volt az alkotók részéről. Se a munkatársak, se a család nem kapott több játékidőt annál, amire feltétlenül szükség volt, és ha a történet nem kívánta meg, akkor nyugodt szívvel pihentették őket az írók.

Közülük leginkább Trish és Maureen Cahill karaktere tudott kitörni az egysíkúságból, illetve Karen Palmer bemutatkozása sikerült lehengerlőre, aki aztán – Riggs legnagyobb örömére – még többször is felbukkant a fináléhoz közeledve.

A folytatásban már rátérek a finálé eseményeire, ami már spoileres terült lesz.

Miranda halálán nagyon nehezen tudta túltenni magát Riggs, de most megtudta, hogy ki a felesége gyilkosa, így rögvest búcsút intett a rövid ideig tartó boldogságnak. A cselekmény alakulását nem volt nehéz kitalálni, ahogy az 1×09 vége óta is sejthető volt, hogy végül ki is okozta azt a balesetet, amit a pilot elején láttunk.

Örülök, hogy Riggs szenvedését nem zavarták le néhány rész alatt, mivel Clayne Crawford kiválóan játszotta el a szuicid nyomozót, akit csak nagyon nehezen tud kordában tartani a nyugalomra vágyó társa. Egyértelmű volt tehát, hogy Martin Riggs nem hagyja futni a gyilkost, de a kartell feje még nem került a zsákba, erre még várnunk kell a folytatásig.

Nem mondhatnám, hogy valami zseniálisan falkaparós cliffhangerrel sokkolta volna a nézőket a Lethal Weapon, de szépen megágyazott a 2. évadnak, amelyben majd gyorsan lezavarják ezt a bosszút, hogy aztán a két nyomozó folytassa a Los Angeles-i munkáját. Meglepődnék, ha még sokáig húznák ezt a bosszút.

Leo Getz is felbukkant az 1×15-ben (arról a részről illett volna írnom), és ez a bemutatkozás egyáltalán nem volt rossz, és bízom benne, hogy látjuk még őt a 2. évadban. Leginkább azonban Karen Palmer visszatérésért szorítok, aki a pár rész alatt nem csak Riggst, hanem engem is levett a lábamról. Kifejezetten örülnék, ha ő lenne a tévés Lorna.

Mindent összevetve, egy rendkívül szórakoztató első évadot produkált a Lethal Weapon. A sorozat fő ereje, ahogy már írtam is néhányszor, a két főszereplőben rejlik, akik között remek összhang alakult ki az epizódok során. Matt Miller remekül érzett rá a történet lényegére, a sorozat pedig úgy is működik, hogy a filmek miatt igen nagy hátránnyal indult nálam. Erős 7/10 jár erre az évadra, csak az a baj, hogy még nagyon sokat kell várni a folytatásra.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Messor On Kryel szerint:

    Jó olvasni, hogy ennyire pozitív az összkép nálad is, ami az idei évadról kialakult. Őszintén én nem vártam azt, hogy majd ennyire megszeretem, de az első pár rész után már alig vártam a következő epizódot. A két főszereplőt alakító színész így utólag teli találat lett, pedig Damon Wayans nem igazán az az 50+ os kinézetű fazon. 🙂
    Várjuk a következő évadot.
    Az elsőre tőlem jár a 8/10.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s