Timeless: véget ért az 1. évad

Kellemes kis időutazós kaland volt a Timeless 1. évada, amely ugyan nem hozott semmi extrát, de kikapcsolódásnak tökéletesen megfeleltek ezek a 40 perces törileckék. Folytatás valószínűleg nem lesz, mivel a nézettség eléggé katasztrofális volt, bár az íróknak nem esne nehezükre a cselekmény továbbgöngyölítése.

A finálé sajnos eléggé összecsapott lett, klisét halmoztak klisékre, de ennek ellenére se bántam meg, hogy végig kitartottam a sorozat mellett. Spoileresen folytatom.

Már-már úgy nézett ki, hogy végül mindenki boldog lesz, de aztán bedobtak az írók egy nagyobb kavicsot a megnyugodni látszó állóvízbe. Úgy tűnt, hogy a meleg nagypapa segítségével sikerült leszámolni a Rittenhouse-zal, de aztán jött az utolsó beszélgetés, amelyből kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását.

Lucy tehát nem kapta vissza a húgát, Wyatt se a feleségét, Flynn pedig nem maradt szabad ember. Ráadásul Jiya se viselte túl jól az időutazást, szóval lenne még itt pár történetszál, amit folytathatnának az írók.

A finálé eléggé kapkodós volt, 40 percbe akarták sűríteni a főszál megoldását, miközben új szálakat is megpengettek egy esetleges folytatás reményében. Összességében olyan 6/10-re értékelném ezt az évadot. Nem volt rossz, de néhány év múlva már nem biztos, hogy fogok rá emlékezni.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s