Trónok harca 7×01

Megérkezett. Itt van a tél. Északon már vastag hótakaró borítja a tájat, délen pedig hideg szél játszik az erdők átszíneződött lombkoronáival. A Trónok harca visszatért, hogy az utolsó előtti évadban már ténylegesen elinduljanak az események a finálé irányába.

A nyitány kifejezetten brutális volt, de ezt leszámítva nem igazán történtek eget rengető dolgok ebben az évadnyitóban. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lett volna jó a premier. Jó volt. Nem pörgött ezerrel, de rendkívül hatásosan megalapozta ezt az évadot.

Az igazi veszéllyel csak kevesen vannak tisztában, a többség még mindig a saját pecsenyéjét sütögetné, szóval a hatalmi harc még mindig meghatározó, de hamarosan felcsendül a tűz és jég dala, hogy megmérettessen az emberiség a holtak seregével szemben. Erre még várnunk kell egy kicsit, de azt hiszem, hogy addig se fogunk unatkozni. Spoileresen folytatom.

Arya megadta az alaphangot az évadhoz. Nincs bocsánat. Kiszámítható perceket láthattunk, de így is hatásos volt ez a jelenet; ha lehet ilyet mondani egy tömeggyilkosságról. Nagy pozitívum, hogy a 6. évad végén végre mozgásba lendült Ned Stark kisebbik lánya, és úgy tűnik, hogy ezentúl már nem fog tétlenkedni.

Gyakorlatilag minden fontosabb szereplő szerepelt ebben az évadnyitóban. Jon most nyeregben érezheti magát, hiszen élvezheti Észak támogatását. Cersei már nem sok dologgal törődik, gyakorlatilag bárkit képes feláldozni a hatalomért. Daenerys pedig erős sereggel (plusz három sárkánnyal) érkezett a szülőföldjére, hogy visszaszerezze jogos örökségét.

Közülük egyelőre csak Jon látja tisztán, hogy ki az igazi ellenség, de az uralkodásban ő a legtapasztalatlanabb. Az viszont nem túl szerencsés, ha Sansa a nyilvánosság előtt kérdőjelezni meg a döntését, hiszen ezzel aláássa a tekintélyét.

Cersei számára létkérdés egy új szövetséges, és úgy tűnik, hogy Euron személyében méltó társára is talál majd, de a bizalommal még akadnak gondok. Egy megfelelő ajándék azonban biztosíthatja ezt a szövetséget. Valahogy úgy érzem, hogy most került igazán veszélybe Tyrion élete. Ha az ő fejével térne vissza Királyvárba a Vas-szigetek királya, akkor garantáltan felcsillanna Cersei szeme.

Daenerys megérkezett. Ezen a szálon haladt legkevésbé előre a cselekmény, ami nem probléma, hiszen innen lehet majd tervezni a birodalom meghódítását. Egy Jon-Dany szövetségnek nagyon tudnék örülni.

A mellékszereplők közül Sam sorsa egyelőre a legnehezebb, de gyakorlat teszi a mestert, csak éppen a holtak serege nem fogja kivárni a tanulás végét. Sandor történetét viszont egész érdekes irányba kezdik szövögetni az írók. Ez a szál jelentőségében eltörpült a többi mögött, de nagyon szépen illeszkedett a történetbe az a pár perc. Természetesen a Mások se tétlenkednek, de megérkezett Bran, aki lehet, hogy elhozza Észak végzetét. Bár még áll a Fal, de Bran kezén ott az Éjkirály jele, ami nem túl jó ómen.

Érdekes, izgalmas és látványos premiert hozott a Trónok harca visszatérése. A karakterek a helyükön vannak, indulhat a végjáték! 7,5/10-re értékelném a kezdést. A következő hetekben pedig majd eldől, hogy kiknek tetszik majd igazán Westeroson a Tűz és Jég dala, amely garantáltan nem lesz híján a drámának.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Skate szerint:

    Szerintem Cersei fog még egy-két fájdalmas dolgot okozni Dany-nek, ami a kettőjük harcát igazán személyessé teszi.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s