Forognak a magyar sorozatok

Lassan már természetessé válik, hogy magyar sorozatokat is láthatunk a különböző csatornákon. Pár éve már nem csak az MTVA és az HBO költ pénzt a hazai szériákra, hanem az RTL Klub, és most már a TV2 is. Felkészül a Viasat3? (Egy szitkom igazán illene a profiljukba.)

Az RTL Klubnak nagyon bejöttek a magyar sorozatok. 2015 őszén kifejezetten szép számokkal indult el a Válótársak, majd idén februárban A mi kis falunk brutális nézettséggel jelezte (azóta se volt nála nézettebb műsor 2017-ben), hogy a magyar nézőknek komoly igényük van a magyar sorozatokra. A sikereket látva, a TV2 se maradhat ki a buliból, így már készül a Korhatáros szerelem, amelyet a TV2 kínálatában kell majd keresnünk.

Idén nyáron legalább öt sorozat (Válótársak, A mi kis falunk, Egynyári kaland, Korhatáros szerelem, Aranyélet) forgatása kezdődött el, szóval a következő egy évben is lesz miből válogatniuk a magyar nézőknek. A Bővebben mögött néhány információt olvashattok a készülő sorozatokról.

Válótársak 3. évad

Május közepe óta forog a 3. évad, amelyben visszatérnek a KanLak lakói. Az alkotók azt ígérik, hogy a történet valamivel sötétebb lesz, mint az előző kettő, és még egy krimi szál is felbukkan majd az egyik szereplő kapcsán. A színészek nagy része ott lesz a folytatásban is, de Kovács Patrícia már nem lesz benne a 3. évadban, mivel ő saját sorozatot kapott a TV2-től. (Nekem nem igazán volt a szívem csücske az ő karaktere, így nem bánom, hogy nem tér vissza.)  Várható premier: 2017 ősz.

A mi kis falunk 2. évad

Július közepe óta forog a 2. évad. Túl sok információ még nincs a folytatásról, de az biztos, hogy innen se hiányozhat Lengyel Tamás, akinek sűrű lehet a nyara, hiszen mindkét RTL-es sorozatban fontos szerepet játszik. Biztos, hogy nincs ikertestvére? Ha valaki ismeri a szlovák sorozat 2. évadát, akkor lehet sejtése arról, hogy mi vár ránk jövőre Pajkaszegen. Várható premier: 2018 tavasz.

Aranyélet 3. évad

Sokáig titkolta az HBO, hogy folytatódik-e az utóbbi évek legsikeresebb hazai sorozata (meglepő lett volna a kasza), de július óta már forog a 3. évad. Az életben maradt szereplők közül szinte mindenki visszatér a folytatásra, amelyben az elmúlt évek közéleti eseményei is terítékre kerülnek. Újoncként csatlakozik a sorozathoz Bakonyi Csilla, Staub Viktória és Borovics Tamás. Várható premier: 2018.

Egynyári kaland 3. évad

Június közepe óta forog a 3. évad, amely még több változást hoz majd, mint a második, hiszen ebben már nem szerepel Dobos Evelin, ráadásul a Balaton is csak egy helyszín lesz a sok (Budapest, Hévíz) közül. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ezt hogyan oldják majd meg. Rendezőként visszatér Zomborácz Virág és Akar Péter, íróként pedig Szabó Borbála és Bárány Márton csatlakozott a stábhoz. Várható premier: 2018 tavasz.

Korhatáros szerelem

Ez lesz az a sorozat, amellyel a TV2 is megpróbál egy szeletet kihasítani a heti sorozatok édes tortájából. A történet középpontjában egy 39 éves elvált anya áll (Kovács Patrícia), aki összejön egy 25 éves sráccal. Ez okozza majd a bonyodalmakat az első évadban. Túl sok infót eddig nem árult el a TV2 a sorozatról, de annyit már lehet tudni, hogy Kovács Patrícia mellett Dobó Kata, Szilágyi Csenge és Kamarás Iván is szerepelni fog a sorozatban. Várható premier: 2017 ősz

Ez persze nem az összes magyar sorozat, amelyre számíthatunk a 2017/18-as szezonban. A Tóth János 1. évada pillanatnyilag is látható a Dunán, a Terápia 3. évada már dobozban van (premier novemberben), valószínűleg hamarosan indul a Csak színház és más semmi 3. évadának a forgatása, karácsonykor jön a Mária Terézia,  és ki tudja, hogy még mivel készülnek az egyes csatornák, hogy elnyerjék a nézők kegyeit.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Flanker szerint:

    Öröm látni a híreket, most már csak a valódi dráma/krimi/thriller/akció vonalra kéne rágyúrni 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s