Csikász Lajos: Ezüst sávok, arany liliomok

Az Ezüst sávok, arany liliomok az Anjou lobogók alatt sorozat első kötete. A történet 1301-ben kezdődik, amikor kihalt az Árpád-ház. A regény főszereplője azonban nem valamelyik híres történelmi alak, hanem egy kitalált személy, az ifjú Ócsárd nembeli Imre, aki mindenféle kalandba keveredik az interregnum időszakában.

Természetesen jó pár történelmi figura is felbukkan a regényben, de ők csak mellékszereplők Imre történetében. Imre élete viszont eléggé kalandos, a regény első fele inkább ezekről a kalandokról szól, majd a második felében jönnek azok a történelmi események, amelyek meghatározták az események alakulását.

I. Károly mellett jó néhány kiskirály is felbukkan a regényben, és tulajdonképpen ez a könyv arról szól, bár nem ez a központi téma, hogy Károly miként is szerzi meg a hatalmat ebben a megosztott országban. Ott vannak még a kunok is, akik szintén fontos szereplői a történetnek, de velük kapcsolatban érzetem némi elfogultságot az író részéről, de ehhez minden joga megvan Csikász Lajosnak.

Az író stílusa egyébként olvasmányos, de még nem igazán kiforrott. A történet érdekes, Imre izgalmas kalandokba keveredik a cselekmény során, de természetesen mindent túlél, hiszen ő a főszereplő. A negatívumokhoz annyit tudok írni, hogy a legtöbb karakter eléggé egysíkú, a végső csata pedig kicsit unalmas volt számomra. Ezek viszont nem vonnak le olyan sokat a mű értékéből, így bátran tudom ajánlani a történelmi regények szerelmeseinek.

Imre története ezzel azonban nem ért véget, hiszen eddig négy kötetből áll ez a történelmi kaland, és biztos vagyok benne, hogy a folytatásokat se hagyom majd a polcon porosodni. Valahogy úgy érzem, hogy ez még csak a felvezetése volt egy összetettebb cselekménynek.

Reklámok
Kategória: könyv
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.