Bogaras szülők 1×01

“Eredetileg özvegy akartam lenni, de szívósabb, mint gondoltam.”

Nem is olyan régen érkezett a hír, hogy a TV2 új magyar sorozatot is indít a 2018/19-es szezonban, múlt héten pedig már el is indul a csatornán a Bogaras szülők című komédia, ami holland recept alapján készült. Egy rész alapján még nehéz komolyabb véleményt formálni, de a kezdés ígéretes volt.

A történet egy általános iskolában játszódik, de most nem a tanárok, hanem a szülők állnak a történet középpontjában. A főszereplő egy elvált anyuka (Téby Zita alakítja), aki most próbál új életet kezdeni, így az ő szemszögéből ismerjük meg ezt az iskolát, ami nem egy átlagsuli. A helyszín miatt könnyen össze lehetne hasonlítani A Tanárral, de itt sokkal inkább a poénokon lesz a hangsúly, nem pedig a problémamegoldáson.

Már az igazgató se egy hétköznapi figura, de Anna lányának osztályfőnöke se egy besavanyodott tanítónéni. Ónodi Eszternek jól áll ez a kissé zakkant pedagógus szerep. A többiekkel se volt probléma, de egy rész alapján leginkább őt emelném ki a színészgárdából.

A Bogaras szülők humora eddig fekszik nekem, kicsit a Fapadra emlékeztet, és az már csak bónusz, hogy abban is szerepelt Téby Zita, aki most egy egészen más karaktert formálhat meg ebben az új magyar sorozatban. 6/10-et osztanék ki erre a kezdésre. Összességében tehát jól szórakoztam, de még van hova fejlődnie a Bogaras szülőknek. Van benne potenciál, a folytatásban (már ma este) pedig kiderül, hogy ezzel mennyire tudnak élni az alkotók. Akinek tetszett pár éve a Fapad, az adjon egy esélyt ennek a komédiának!

Reklámok
Kategória: szitkom
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Lengabor szerint:

    Most megnéztem én is. Kissé erőltetett, de nem vállalhatatlan. Én nem a Fapadhoz hasonlítanám, mert azt nem néztem (amit láttam, az nem tetszett/érdekelt), de tény, hogy stílusát tekintve inkább az Office/Parks and Recreation vonalhoz hasonlítható. A második részt is megnézem, aztán majd eldöntöm a sorsát. Szitkom helyett akár dramedy is lehetne, már ha a 28 perces játékidejéből indulok ki.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.