Trónok harca 8×01

Hosszú szünet után tért vissza a Trónok harca, hogy egy rövid záró évaddal tegyen pontot a történet végére. 2017 nyarán már láthattuk, hogy milyen veszéllyel kell megküzdeniük hőseinknek, most pedig már csak egy karnyújtásnyira van az Éjkirály.

Az évadnyitó epizód korrekt alapozást hozott magával, amelyben újra láthattuk szinte az összes fontos szereplőt, de a végjátékhoz egy picit se kerültünk közelebb. Ez nem jelenit azt, hogy unalmas lett volna a kezdés, csak az igazi harcra még várni kell egy kicsit. Spoileresen folytatom.

Dany és Havas Jon készen áll a harcra, a két sárkányt is meglovagolták a Deresbe érkezés után, és az epizód legtöbb eseménye ezen a helyszínen zajlott. Akadtak ugyan más történetszálak is ebben a bő 50 percben, de a hangsúly Északon volt.

Jon immár tudja, hogy királyi vér csörgedezik az ereiben, és azt is, hogy ő a trón jogos örököse. Ezzel az is kiderült, hogy a nagynénjébe szeretett bele, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Akadt még itt pár nagy találkozás, ami esedékes volt már így az utolsó évadra, és nyilván lesznek majd fájdalmas halálok a következő epizódokban.

Mivel órákon belül érkezik a következő epizód, teljesen felesleges lenne nekem most hosszasan elemeznem ezt a részt. Röviden: jó volt újra elmerülni Westeros világában, de azért bízom benne, hogy tartogat még az évad emlékezetesebb jeleneteket is. 7/10 jár a kezdésre.

Reklámok
Kategória: sorozat
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.