Sorozatzenék

A mozgóképhez a zene is hozzátartozik, és nincs ez másként a sorozatok esetében sem. Nem fogom hosszú sorokon át ecsetelni a zene jelentőségét, hanem inkább mutatnék pár példát néhány emlékezetes jelentre, ahol az adott dal nagyon sokat tett hozzá a képekhez.

Összeszedtem tehát egy csokorral azokból a zenékből, amelyek számomra emlékezetesek valamelyik sorozatból. Ennek a bejegyzésnek az emlékek felelevenítése a célja, így úgy ér valamit az egész, ha megmutatom az adott jelenetet, amelyben elhangzott az a bizonyos szám. Ez viszont azzal jár, hogy néhány videó erősen spoileres lesz. Természetesen nem találtam meg minden jelenetet, így egyes esetekben csak az adott zenét találjátok meg a bejegyzésben.

Még egyszer szólok, hogy bizonyos esetekben ERŐSEN SPOILERES lehet a videó. A Bővebben után folytatom.

Enyát én nem igazán ismertem az elmúlt évezredben. Nem mondom, hogy a Harmadik műszakban hallottam először, de az biztos, hogy az a rész, amelyben elhangzott az Only Time, többszörösen is emlékezetes volt számomra. Ezután ismertem meg jobban Enya munkásságát. SPOILER veszély!

Aztán kicsit később az Alias 1×12-ben is hallottam az egyik számát (How Can I Keep From Singing). Sajnos itt a jelenetet nem találtam meg, de a dalt itt meghallgathatjátok.

A Harmadik műszak egyébként is erős volt zeneileg. Már a sorozat nyitójelenetében is felhangzott egy jó szám (Fatboy Slim: Right Here, Right Now). A Nickelback-et szintén itt hallottam először, azóta meg nagy kedvencem lett a kanadai banda. A 3×06-ban volt az első nagy slágerük (How You Remind Me).

Aztán a 6×01 végén a Someday is elhangzott. SPOILERES jelenet következik!

A sorozatzáróban (6×22) pedig ismét egy remek dalt hallhattunk, ezúttal egy belga bandától (Hooverphonic – Battersea). ERŐSEN SPOILERES JELENET!

Aztán itt van még a Dawson és a haverok. Ebben is sok olyan dalt hallottam, amelyet a mai napig szívesen meghallgatok. Sarah McLachlan munkásságát inkább az Angyalok városa után ismertem meg, de az Angel az 1×13-ban is elhangzott. SPOILERES videó következik!

Egyébként ez az egyik kedvenc jelenetem a sorozatból. A 2×02-ben aztán elhangzott Billie Myers Kiss the Rain című száma is, amit én először egy Bade Das reklámban hallottam. Ez is egy emlékezetes jelenet számomra.

Aztán volt még a Sixpence None The Richer nagy slágere, a Kiss Me is, amihez Dawsonos klip is készült. Annak ellenére, hogy az 1999-es A csaj nem jár egyedül betétdala volt igazából ez a szám.

Sok jó szám volt még a sorozatban, de így is elég hosszú lesz még ez a bejegyzés, szóval nézzük a Tru Callingot, mivel itt is voltak emlékezetes zenés jelenetek. Már a főcímdal (Full Blown Rose – Somebody Help Me) is az. A 1×22 végén pedig nagyon tetszett nekem az alábbi Phil Collins feldolgozás (In The Air Tonight). Nem mellesleg ez volt talán a sorozat legjobb része is. Sajnos normális minőségben nem találtam meg a jelenetet, de a dalt itt meghallgathatjátok.

A Buffy, a vámpírok rémében is voltak jó zenék. Például a 2×17 végén hallhattuk ezt, de az 5×22 végén is voltak emlékezetes dallamok. A 2×22 végén pedig ott volt volt Sarah McLachlan is (Full of Grace). Sajnos a jelenetet nem találtam meg, de az alábbi videó azért megfelelő az emlékek felidézésére.

Szintén vámpírok, de már az új évezredben. A Vámpírnaplókban is sok jó dal volt a sorozat fénykorában. Ezek közül emlékezetes számomra az 1×01-ből a Placebo egyik száma. Aztán jól illett az egyik jelenethez az 1×10-ben a következő szám: Plumb – Cut.

Az egyik kedvenc jelenetem pedig a 2×21-ben volt, ahol Birdy Skinny Love című dala csendült fel. SPOILERES jelenet következik.

És akkor evezzünk egy picit más dallamok felé, jöjjön a Supernatural és a rock! Ez az a sorozat, amelyik rendkívül erős volt zeneileg. Sajnos már indokolt a múlt idő, mivel a jó rock számok főleg az első három évadban voltak. Itt van ugye mindjárt a szokásos Kansas szám (Carry On My Wayward Son). Anno még videóra vettem fel a részeket. Rengetegszer tekertem vissza ezt a jelenetet. SPOILERES videó következik az 1×21-ből.

Aztán az évadnyitó zenék is mindig bejöttek, hiszen az AC/DC-t nem lehet megunni. Itt van például a 3×01 eleje, ami már önmagában jobb, mint az egész 10. évad. Dal: AC/DC – Hells Bells

A 2×17-ből pedig a Queensryche – Silent Lucidity című számát ismertem meg, de nem maradhat ki a legjobb évad (a negyedikről van szó, ha nem lenne egyértelmű) évadnyitója, szintén AC/DC-vel. A videó nyilván SPOILERES.

Még folytathatnám, de nem maradhat ki a felsorolásból A narancsvidék sem, hiszen ez a sorozat is nagyon erős volt zeneileg. 1. évad fináléjában tökéletes összhangot alkotott a kép és a zene. Jeff Buckley – Hallelujah. SPOILERES videó következik!

A Harper-sziget 1×11 végén is volt egy jó szám (Civil Twilight – Letters From The Sky). Nagyon SPOILERES videó következik. Ez tényleg megöli a sorozat élvezhetőségét, ha még nem láttad. 1:20-tól jön a szám.

Roswell pilotban – a főcímzene révén – nem csak Dido-t ismertem meg (Here With Me), de azért ez a Sarah McLaclan szám is benne volt a részben, amit anno sokáig nem tudtam beazonosítani.

Természetesen a LOST sem maradhat ki a felsorolásból. Mindig szívesen hallgatom a 2×01 (Mama Cass – Make Your Own Kind Of Music) elején és a 3×01 (Petula Clark – Downtown) elején elhangzott számokat, de mégis Michael Giacchino zenéje az, ami felidézi bennem az egyes jeleneteket. Például az első évad végén hallhattuk ezeket a dallamokat. Aztán ott van a 4×05 vége, ahonnan a jelenetet is meg tudom mutatni. SPOILERES!

A sorozatzáró vége szintén isteni. Nekem a befejezéssel se volt semmi bajom, és ugyanez áll a zenére is.

A Kemény motorosok se maradhat ki a bejegyzésből, hiszen Kurt Sutter sorozatában is hallhattunk remek dalokat. A 4. évad fináléjában hallhattunk egy egészen kiváló feldolgozást (The White Buffalo – The House of The Rising Sun), de a 3. évad végén se volt semmi: Battleme – Hey Hey, My My. Természetesen a főcímzene (Curtis Stigers & The Forest Rangers – This Life) se maradhat ki a felsorolásból.

Zárásként még egy SPOILERES jelenetet nézhettek meg A célszemélyből, mivel ott is akadnak egészen kiváló dalok. 3×10: Johnny Cash – Hurt.

Még folytathatnám, mivel az elmúlt tíz évben nagyon sok jó zenével lettem gazdagabb a sorozatok révén, de akkor sose érne véget ez a bejegyzés. A lényeg az, hogy rengeteg jó zene van a sorozatokban. Ha van kedvetek, akkor kommentben jöhetnek hasonló videók, mert biztos, hogy rengeteg van még, ami az én összeállításomból ilyen-olyan okok miatt kimaradt.

Advertisements
Kategória: zene
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Sorozatzenék bejegyzéshez

  1. Kissur szerint:

    Nem értem, hogy a Hurtöt hogy lehet szeretni. Annyira szívbe markolóan szomorú, hogy azt bánatomban sem tudnám hallgatni.
    Az egyik kedvencem, ami az akkoriban még minőségi Smallvilleban volt (bár volt benne egy vágási vagy rendezési hiba): https://www.youtube.com/watch?v=eNSlPRHA-6M

  2. Flanker szerint:

    A Scrubs sorozatzeneileg maga a mennyorszag. A talan elgjobbmegoldas a 2. evad nyitoreszet vegigkisero szam, amit nem is akarki enekel:

    Es akkor meg Scrubs S8 finale, siratos:

    • csiki1991 szerint:

      Nemrég daráltam le a Scrubsot… S bár maga a sorozat annyira nem jött be – most jönnek majd a kövek – nálam ugyanolyan egyszer nézős sitcom lett, mint a Jóbarátok… De azt meg kell hagyni, hogy zeneileg tényleg nagyon jó volt… 🙂

  3. jersey szerint:

    Dawson’s Creek mindkét soundtrack albuma megvolt anno. Az első emlékszem először még kazettán volt meg és rongyosra hallgattam 🙂 Ó és arra én is először a Dusch Das reklámban hallottam a Kiss the raint 🙂
    Zeneileg borzasztóan erős még a Cold Case. Hihetetlen milyen zenéket elő nem tudtak ásni, hogy visszaadják egy-egy kor hangulatát vagy épp tökéletesen el tudták találni egy-egy rész/ügy lezárásához illő melódiát, hogy még utána is órákig a fejembe maradjon mind a zene, mind az ügy. Pl. a mai napig emlékszem-nem tudom miért-, hogy a pilot végén CC-Have you ever seen the rain c. száma szólt, mikor elkapták Kate Mara gyilkosait 🙂

  4. Skate szerint:

    Smallville tele volt remek zenés montázsokkal. Mai napig nem találok hasonlót. Tíz évad bőven láthattunk erős drámai pillanatokat. A legtöbb Lex Luthor-hoz köthető. Nem csak a sorozatokhoz, hanem a filmekhez képest is sokkal komplexebb figura volt, amit azóta se volt képes senki se összehozni újra képernyőn. A CW jelenlegi képregényes univerzuma egy-két ilyen karakterrel többek érdeklődését felkeltené.

  5. Scrubs ja, PoI szintén epic zenék. Illetve nálam az örök kedvenc, a Chuck – abban is végig zseniális zenék voltak 🙂 Azóta nem tudok csak úgy meghallgatni egy-egy Bon Iver számot 😦

  6. Szazsa szerint:

    Valóban vannak köztük “rohadt jó” zenék. A Supernatural-t egy ideig a soundtrack miatt néztem. Engem egy film, vagy sorozat jól válogatott dalokkal már félig megvett. Tarantino nagyon erős ebben. A Hey hey, my my punkos valtozata: https://www.youtube.com/watch?v=vfnwBT3eYuQ

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s