A 90-es évek végén az RTL Klubon eléggé népszerűek voltak a hétköznap délutánonként vetített animék, amelyek közül a Dragon Ball hozta a legtöbb nézőt a csatornának. Son Goku azonban hiába volt a legkeményebb harcos, az ORTT-vel már nem bírt el, így 1999 tavaszán lekerült a képernyőkről a Dragon Ball Z.
Pár éve azonban a Viasat6 ismét felkarolta ezt az animét, és talán végig is adta a Dragon Ball Z-et, az ismétlések pedig most is láthatóak a csatornán. Március 28-án pedig elindul a Dragon Ball Super (rögtön két résszel), ami azért nem kis dolog, hiszen az animék nem túl közkedveltek a programigazgatók köreiben.
Son Goku hangja továbbra is Lippai László lesz, de akad majd pár változás a korábbiakhoz képest. Én anno az RTL Klubon lelkesen követtem a Dragon Ball Z epizódjait, de a Viasat6-on már nem folytattam a sorozatot. Most azonban lehet, hogy belenézek majd ebbe az új fejezetbe.
Premier: 2018. március 28. 16:00
A Z-t már évek óta ismétlik, kb 5szor vegigadtak, ideje mar befejezni. De biztos jo nezettsege volt ha ennyiszer leadtak. A Supert en inkabb fomusoridobe raknam be mondjuk este 10re.
A délután négy óra maximum az iskolásoknak jó, de dolgozó ember nem fogja tudni nézni az tuti. Egyébként a sok változtatás a hangokban azért van, mert egyes magyar hangok sajnos már nincsenek köztünk, mások meg, mint pl. Bozsó Péter, nem vállalták.
Én lehet belenézek a magyar szinkronba – a Dragon Ball egyike azon kevés animéknek, amiknek remekül sikerült a magyar szinkronja -, aztán meglátom.