A fiúk 4×01: ismétlődő töketlenkedés

Vártam a The Boys 4. évadát, mert bírtam ez előző hármat, de annak most sem örültem, hogy rögtön tripla epizóddal kezdődött az új etap. Egyelőre csak az első részt láttam, ami nem lett nagy durranás, így nem is fogom rögtön nézni a másik kettőt. Ráér.

A történet nagyjából ott folytatódott, ahol a 3. évad véget ért. Az is megérne persze egy misét, hogy két évet kell várni egy 8 részes sorozat következő évadára. A felállás most sem változott: Hazai egy pszichopata, a srácok pedig továbbra is a hatalmi mámorban úszó szupik ellen szervezkednek. Spoileresen folytatom.

Kissé önismétlésként hatott ez a kezdés. Úgy néz ki,hogy ugyanazokat a köröket akarják lefutni az alkotók, mint korábban. Vérfrissítésnek megérkezett ugyan Jeffrey Dean Morgan, de eddig csak a száját jártatta, és semmi sem tudtunk meg a karakteréről.

Természetesen most is volt jó pár beteg dolog az epizódban, kezdve a piócaszájú lánnyal, de helyenként nem annyira tökösek az alkotók, hiszen Kimiko leszakadt pofáját nem merték nekünk megmutatni. Sok gusztustalanságot láthattunk már az előző évadokban, de ez valahogy mégsem fért bele.

Igazából sok mindent beletuszkoltak Kripkéék ebbe az évadnyitóba, de nem igazán nyűgöztek le. Olyan semmilyen volt az egész. Visszatértek a srácok, hozták a szokásos formájukat, és nem történt semmi különös. Kivéve Frenchie esetében, aki eddig a nőket szerette, de most belezúgott egy random csávóba. Eléggé éles váltás az eddigiek után, és kicsit sem vagyok kíváncsi egy szerelmi háromszögre.

Összességében azt mondom, hogy csalódás volt ez a 4×01. Bő egyórás játékidő, amelynek során vártam, hogy mikor jön az igazi Boys-hangulat, de nem érkezett meg. Nem tudom, hogy a folytatásra javul-e a helyzet, de egyelőre ez kevés. 6/10-nél nem ér többet ez a kezdés.

Kategória: sorozat
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) A fiúk 4×01: ismétlődő töketlenkedés bejegyzéshez

  1. Asd szerint:

    Tényleg nem volt valami nagy szàm,Butcheren és Homelanderen kívül a többi szereplő nem túl érdekes,ràjuk kéne fókuszàlni.Homelander fiànàl irritàlóbb karaktert nem is tudom mikor làttam legutóbb,ennél a gyereknél nem hiszem el hogy nem talàltak egy jobb színészt.Soldier Boyyal meg a Vought főnökkel remélem fogunk még talàlkozni.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .