Tegye fel a kezét, aki fel tud sorolni egy olyan indonéz gyártású filmet, amit már látott, és az nem a The Raid: Redemption.. 🙂 Mellesleg a The Raid alkotógárdája komoly átfedésben van korábbi filmjükkel, a Merantau-val: azonos a rendező és a főszereplő, én is így találtam rá. Maga a merantau szó egy olyan vándorlást, tapasztalatszerzést jelent, amin a nyugat szumátrai muzulmán indonéz fiúknak át kell esnie a hagyományok szerint. Ekkor elmennek otthonról, hogy aztán az önállóan átélt kalandok ifjú férfivá faragják őket.
A film is ezzel kezdődik: egy falusi ifjú elbuszozik Jakartába, és ott az ősi indonéz-maláj harcművészet a silat tanításából próbálna megélni. Persze semmi se úgy lesz, ahogy várta, és már az első napján összefut egy zsebtolvaj fiúval, és a go-go táncos tini nővérével. Na meg a stricijével, és ebből jönnek a bonyodalmak, hiszen naná, hogy egy európai lánykereskedővel kerül összeverekedésbe rajtuk keresztül.
A történet a klasszikus, „fiú megmenti a lányt, és megvédi, emiatt belekeveredik mindenbe” szál mentén vázolható fel, nem is ragozom tovább. Számos kínai, japán, vagy akár európai film játszódik e mentén, például az általam megénekelt Legendary Assassin is. Szerepel benne az ilyen stílusú harcművész zsánerfilmek minden kliséje, a tömegharctól a végső verekedésig, a hihetőnél olykor sokkal többet kibíró főszereplőig. Látszik, hogy a készítők sokat nézték az Ong Bak-ot. Nagyon sokat.
Szerencsére a thai ihlető filmből nem csak a, nem tagadom, harmatgyenge alaptörténetet vették át (a kettő csak „minőségben” azonos), hanem annak fő erényét, a számos és látványos verekedős jelenetet. Még szép, hisz a főszereplő, Iko Uwais 10 éves kora óta silatot tanult, és 2005-ben országos bajnok lett bemutató kategóriában, ami a majd 240 millió lakosú Indonéziában nem kispálya. Ez át is jön, mert látványos, jól koreografált, a rángatózó, követhetetlen kameraképektől mentes harcokat látunk, tipikus lerobbant külvárosi környezetben: sikátor, bár, felüljáró, és a többi.
Dicsérhető még a szép képi világ, a háttérben lapuló, de amikor kell odazúzós zene. Van egy-két eltúlzott vágás, amely a belassításos, túldramatizált ál-művészieskedés iskolapéldája, de ezekből szerencsére kevés van. Az odacsapós verekedésből annál több, bár ehhez túl kell élnünk a lassú, alapozó első 25 percet. A Merantau-t a Legendary Assassinhoz hasonlóan 68%-ra értékelem, és ajánlom a stílus kedvelőinek, másoknak csak feltételesen.
Desmond Wallace blogja 